Aktuálisan az idei esküvői szezon újdonságain dolgozunk, de közben vissza-vissza köszönnek a tavalyi esztendő lakodalmai, és annak emlékezetes pillanatai. Mára hagyományossá vált, hogy az egész évet tekintve szinte nincs olyan hónap, amikor ne fotóznák esküvőt. Tavaly egész konkrétan a januáron kívül minden egyes hónapban volt szerencsém Nagy Napok mégnagyobb pillanatait megörökíteni. 2019-ben együttesen 42 Ifjú Pár tisztelt meg a bizalmával, ami minden bizonnyal egy átlagon felüli szám messzi régiónkban. Az érdekesség kedvéért a maga 7-7 esküvői fotózásával a június és az augusztus volt a legsűrűbb hónap, legtöbbször (egész pontosan 9x) a kedvenc esküvői helyszínemen a békei Castel kastélyszállodában alkothattam. Ja, és a keddi nap kivételével tavaly is volt a hét minden napján menyegzőnk. Hiába: változik a világ, változnak a szokások is.
Emlékszem, mikor az első esküvői fotós workshopon, amin részt vettem két nagyszerű fotográfus adott elő. Az akkor általuk alkotott 2 fős csapat elmondásuk szerint évi több mint 50 Nagy Napot örökített meg. Én meg kezdő esküvői fotós létemre ámulattal hallgattam, és nem értettem hogy lehet ennyi lakodalmat egy év alatt egy csapatnak befotóznia. Eltelt pár év, és ott tartok, hogy éves szinten egyedül több mint 40 esküvői fotózást tudhtatok magam mögött. Természetesen: hathatós háttér segítséggel. Mert mögöttem áll továbbra is egy olyan a fantasztikus kolléganő, feleség, aki nélkül ennyi megrendelést ember feletti lenne megoldani (és akkor a több száz családi fotózásról még nem is beszéltünk). Ráadásul úgy, hogy szinte minden pár egy hét alatt kézhez kapta a feldolgozott esküvői fotókat, ajándék zsebkönyveket és legtöbb esetben a zenés slideshow-kat is. Komolyan nem tudom hol találtam volna ennél remekebb munka- és élettársat. Köszönöm! :)
Összességében egy remek, inspiráló évet zárhattam. Hálás vagyok családomnak a rengeteg segítségért és a türelemért, ügyfeleinknek a bizalomért és a kedvességért, szolgáltató kollégáimnak pedig a remek közös munkáért. 2020-ban is készen állok, állunk az új esküvői fotózásokra, kihívásokra. És természetesen a számos idei újdonság fogadtatására. :)
Jó fényeket mindenkinek!
.roland - az esküvői fotós